Magyarországi árvíz 2010

Több mint 18 településen gyorssegéllyel támogatta eddig az árvízkárosultakat a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet.


Július elején a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Köztársaság Belügyminisztériumával az árvíz sújtotta területeken végzett karitatív munka összehangolására. „Fontos lépésnek tartjuk, hogy az újjáépítéshez szükséges adminisztrációt a kormány egyszerűsítette, így a típustervek használatával hamarabb fedél kerülhet a hajléktalanná vált családok feje fölé!” – mondta Lehel László, a Segélyszervezet igazgatója.

Bővebben

 
Háromnapos humanitárius képzés

Április 21. – 23. között a „A külpolitikai közgondolkodás, valamint a civil szervezetek külpolitikai érdekérvényesítő képességének támogatása” projekt keretében Nagy Ákos osztályvezető háromnapos humanitárius képzést tartott az ACCORD Nyugat-ukrajnai civil hálózatban tömörülő társadalmi szervezetek számára. A projectet a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet ukrajnai partnerszervezetével, az Advance Kárpátaljai Tanácsadó és Fejlesztő Központtal közösen hajtotta végre. A Beregszászon, Lvovban és Ivano-Frankivszkban megtartott képzéseken helyi társadalmi szervezetek, önkormányzati és közigazgatási szervek vezető munkatársai vettek részt.

A képzés keretében előadások hangzottak el a humanitárius szervezetek kialakulásáról fejlődéséről Magyarországon és külföldön, a humanitárius munka alapelveiről, a szektor nemzetközi szereplőiről és működésük hátteréről.
Továbbá, bemutatásra került Magyarország szerepvállalása a humanitárius segélyezésben, és a MÖSZ Kárpátalján és Afganisztánban végrehajtott projektjei.
A program a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma támogatásával valósult meg.
Az információs napok anyagai:
_dsc_0131  _dsc_0123
 


Copyright © 2012 ADVANCE Kárpátaljai Tanácsadó és Fejlesztő Központ.
Minden jog fenntartva. ADVANCE
 

Véletlen kép

advance_aprodeveasteuro.jpg